Az Európai Unió vagy EU (angolul European Union) részben kormányközi (intergovernmentális), részben pedig nemzetek fölötti (szupranacionális) integráció, amely jelenleg 27 európai államot foglal magában. Az Európai Unió ezen a néven 1992-ben jött létre az Európai Unióról szóló szerződéssel (ismertebb nevén a Maastrichti Szerződéssel); ez a szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba. Az EU számos jellegzetessége létezett azonban már 1992 előtt is; elődjeinek története az 1950-es évekre nyúlik vissza.
Négy fő intézménye van: az Európai Unió Tanácsa, az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az Európai Bíróság. Mindegyiknek külön elnöke, külön szerepe és külön felelőssége van.
Az EU tevékenysége a politika minden területét felöleli, az egészségügytől a gazdaságpolitikán át a külügyekig és a védelmi kérdésekig. Hatalmának jellege azonban a különböző területeken más és más, attól függően, hogy a tagállamok mennyi hatalmat ruháztak rá. Ennek megfelelően az EU bizonyos területeken egyfajta föderációra (például a pénzügyek, az agrárpolitika, a kereskedelem és a környezetvédelem terén), más területeken konföderációra (például a szociális és gazdaságpolitika, a fogyasztóvédelem és a belügyek terén), megint más területeken pedig nemzetközi szervezetre (például a külügyek terén) hasonlít. Az EU egyik legfontosabb tevékenysége az egységes piac létrehozása és fenntartása, melynek elemei a vámunió, a közös pénznem (amelyet a 27 tagállam közül eddig 16 vett át), a közös agrárpolitika és a közös halászati politika.
2007. június 23-án a tagállamok képviselői megállapodtak a reformszerződés tervezetéről, amely a korábban egyes országokban elutasított alkotmányszerződést volt hivatott kiváltani, s amely lehetőséget nyújtana további szorosabb integrációra. A reformszerződés életbe lépését azonban az elutasító írországi népszavazás a beláthatatlan jövőbe tolta.
www.europa.eu